A BELUX Csoport 2005-ben alakult. Az alapítók szakmai tapasztalata adta a garanciát arra, hogy kiemelkedjünk a hazai cégek közül. Nem pusztán szakmai tudásunk eladására törekedtünk, hanem már a kezdetektől megpróbáltunk nagyobb részfeladatokat saját hatáskörben megoldani, és felelősséget vállalni a projektek kimeneteléért, illetve különálló termékeket fejleszteni, és kész megoldást kínálni a megrendelőknek.

diszp01b

doki37b

A BELUX Csoport Kft a világ vezető beszédleíró feljesztő társaságának magyarországi képviselője. Pár éve – vagy akár ma is -, sokak számára talán még elképzelhetetlen volt, hogy billentyűzet érintése nélkül szavakat írjunk/jelenítsünk meg a képernyőn. Pedig ez a technólógia már évek óta létezik, és pár éve a társaságunk közreműködésének köszönhetően Magyarországon is elérhető. Kelet–Közép Európában Magyarországon elsőként a világon 22. nyelvként elkészült a magyar nyelvű Radiológiai (2004) és a magyar nyelvű Jogi szakszótár (2006) is. A piaci igényeknek megfelelően nem csak a dokumentumok készítésében nyújtunk segítséget, hanem 2013 óta saját fejlesztésű dokumentumkezelő rendszert is készítettünk. A hivatalos jogszabályi környezet szerint tanúsított GDM-el csapatunk hatékonyságának köszönhetően most már teljes körű személyre szabott iratkészítési és kezelési megoldásokat tudunk biztosítani magyarul.

A Globalspeech szoftver amerikai motorjának kiemelkedő teljesítményét az alábbi díjakkal jutalmazták:

Vezető technológia díj Frost & Sullivan Globális Beszédfelismerő Díj – jelzi a vezető szerepét az egészségügyi beszédfelismerő technológia területén.

Frost & Sullivan Vezető Technológia Díj – a legszélesebb körben használt beszédfelismerő technológia az európai egészségügyi ellátás területén.

Leginnovatívabb beszédfelismerő díjLeginnovatívabb Beszédfelismerési Megoldás Díj – az Egyesült Államokbeli Borgess Medical Center kapta ezt a díjat, miután több, mint 200.000 amerikai dollárt spórolt meg az adminisztrációs költségeknél az alkalmazás első évében.

Egészségügyi újítás díj – Az Egyesült Királyságban a wales-i kórház Diana hercegnő radiológiai osztálya csökkentette az átfutási időt a PACS és a beszédfelismerő kombinálásával.

Az év technológiai ötlete díj

diktalas1